SZABADSÁG MEGTEREMTÉSE

Az anyagi függetlenség megvalósulása pénzáramlás utján

 

    MEGOLDÁS A PASSZIV JÖVEDELEM

                   ELÉRÉSÉRE 

 

 100_4298.jpg    Üdvözlöm Önt!

     Istvánfi János vagyok, online vállalkozó!

Néhány évvel ezelőtt még viszonylag jól kereső középve    zető voltam, majd a cég fizetési nehézségekkel küszködve eljutott oda, hogy 3-4 hónapos időszakonként fizetett bért. Ekkor voltam kénytelen megválni a kilátástalan munkahe  lytől, abban a reményben, hogy végzettségem és tapaszta latom révén nem lessz nagyon nehéz elhelyezkednem.    Nos ez nem igy történt. Sőt, ellenkezőleg, igy aztán egy ajánlásra egy bróker cég munkatársa lettem, mire itt megtanultam a hitelügyintézés fortélyait és jövedelmet is  tudtam produkálni, addigra a gazdasági válság következtében a bankok már olyan szigoritásokat vezettek be amelynek kishazánkban már hitelért folyamodó ember nem felelt meg.         Tehát ismét padló, viszont a bróker kedés alatt a szabad időbeosztást és az önállóságot meg tapasztalva és az egykori network marketinges emlékeket felidézve tudatosan kerestem az mlm rendszerek mai vál tozatait, irányzatait. Mivel az mlm is törekszik az internet adta lehetőségeket felhasználni, igy az erre épülő rendsze reket vizsgáltam elsősorban. Hosszú szelektálás után jutottam el azokhoz az online mlm üzleti vállalkozásokhoz  amelyek kevés vagy nulla forinttal elkezdhetőek és ennek ellenére sikeresen épithetőek.

Úgy gondolom, mindenképpen fontos megosztanom ezeket az információkat a hozzám hasonló helyzetbe került és kiutat kereső embertársaimmal, hogy ne keljen fölösleges köröket futni és esetleg kitartás hiányában idő előtt feladni a még elsem kezdett vállalkozást!

Az általam ajánlott tevékenységek  minimális befektetés sel vagy nulláról elkezdhetőek és nem elhanyagolható körülmény hogy nem szükséges vállalkozói igazolványt váltani, legalábbis az indulási szakaszban, mert külföldről származó jövedelemként önadózóként lehet az adóbevallás megfelelő sorába beirni a bevételeinket.

 Valóban felépithetünk a semmiből egy saját online vállalkozást, ráadásul kitartásunk, szorgalmunk, a pontosan másolt sikeres szponzorvonal segit lerövi diteni a sikerhez vezető út időtartamát.               Sok munka, mégtöbb tanulás,önmagunkba vetett hit, hibáink folyamatos korrigálása és a siker elker ülhetetlen lesz. Kezd el és ne hagyd abba!!           Ne hagyd abba!! Akkor nem vesz kárba sok idő és sok munka! Kitartásod jutalma lesz az önmagát generáló, idővel Tőled már független jövedelem amely ha akarod, ha nem hónapról hónapra áramlik a számládra!

Kikerültél a mókuskerékből, már nem a pénzért dolgozol. A pénz dolgozik érted! Érted?

Ezt akartad, ez volt a cél, megvalósult az álom, a pénzáramlás vagyis a passziv jövedelem!          Dolgozz érte és megvalósul! Mindezt otthonról az internet adta lehetőségek felhasználásával vagy azzal kiegészitve.  Egy jó tanács: ne akarj egyszer re minden szimpatikus üzletbe belevágni, inkább válasszál egy vagy kétféle vállalkozást és azt teljes odaadással épitsed, igy nem aprózod el az időt és az energiát.

Én a következő két üzleti vállalkozást épitem és uton vagyok a sikerhez. Az egyik tempósabban épithető mert szélesebb réteg szólitható meg vele, a másik szükebb réteget céloz meg igy lassabb az indulás viszont jellegéből adódóan egy két éven belül az interneten dolgozók kedvenc alkalmazása lesz, igy magas jövedelmet generál az addig kiépitett hálózatomban. Vessél, hogy arathass! 

És most lássuk melyik az a két üzleti tevékenység amelyet én művelek és tiszta szivből ajánlok mindenkinek:

http://www.gano.dxn.hu

http://janos57.getmoreinfo.net

Egy vásárlói közösségnek is tagja vagyok. Ebben a közösségben is van lehetőség szerttenni jövedele mre, de én elsősorban az árengedményekből adódó visszatéritések miatt kedvelem. Ez pedig:

http://www.sciennet.com/H125526

A tagság teljesen ingyenes, sőt honlapot és saját webirodát biztosit és semmiféle vásárlási kötelezettség nincs.

Köszönöm a megtisztelő figyelmet!                       Minden felmerülő kérdésre szivesen válaszolok, tessék bátran hivni, keresni skypen vagy emailben

Elérhetőségeim: email:janos.istvanfi@gmail.com   skype:istvanfijanos   tel:0670/327-5745

Valid XHTML 1.0 Transitional

Ingyenes hirdetés

http://orders.infomarketplace.net/piacelemzes2/3439/

 

 

 

 

 


Saját Honlap Ingyen

NÉHÁNY FRISS WEBOLDAL
(MAI LÁTOGATOTTSÁG SZERINT).

HuPont hirdetési rendszer

1. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

thomasjoe.hupont.hu

2. Ambrus Boldizsár Épületgépész

► Víz, szennyvíz, fűtés és légtechnikai rendszerek kialakítása, karbantartása! Keressenek bizalommal!

gepesz-bob.hupont.hu

3. Geometry Dash

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

paragraphpensive.hupont.hu

4. Pasjonat tradycyjnego polskiego bartnictwa

► Pasjonat tradycyjnego polskiego bartnictwa

bartoszgrzybek.hupont.hu

5. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

quintonbrooks.hupont.hu

6. Purva Northern Lights

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

puvrnlight.hupont.hu

7. Fa és kertimunkák

► Szakszerű fakivágás alpin technikával. Telefon: +36 30 605 3409

faeskartimunkak.hupont.hu

8. jammermfg.com/fr/

► Solutions RF professionnelles par Jammer MFG pour contrôle et sécurité des communications.

sfdfe.hupont.hu

9. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

wjeeapshe.hupont.hu

10. hatékony megoldás a mélytisztításhoz

► A modern háztartásokban egyre nagyobb igény mutatkozik az alapos, higiénikus takarításra.

konyulakastakaritas.hupont.hu

11. KOLIKOM

► Opravy a špeciálna stavebná činnosť (Stránka je vo vývoji, usilovne na nej pracujeme :-)

kolikom.hupont.hu

12. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

wang.hupont.hu

13. Samsung Series

► Check the best samsung mobile in Nepal with their price and features

harrism.hupont.hu

14. trenutek-srece

► trenutek-srece

trenutek-srece.hupont.hu

15. Ebesi Sportbarátok Közhasznú Egyesület

► Ebesi Sportbarátok Közhasznú Egyesület Labdarúgó Szakosztály

ebesisbke.hupont.hu

16. Jammermfg.com

► JammerMFG provides cutting-edge RF interference products designed to protect communication privacy and prevent unwanted tracking. From portable handheld jammers to high-power desktop units, the site delivers diverse solutions for different environmen

marymary.hupont.hu

17. Legyen szó gyerekek melletti mindennapi rendetlenségről

► A rendszeres mélytisztításnak köszönhetően a lakás friss, higiénikus és rendezett marad – és nem ritka, hogy a szomszédok is irigykedve nézik a ragyogóan tiszta otthont.

eredmenyestisztitas.hupont.hu

18. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

vernaldesks.hupont.hu

19. Doodle Jump 2

► Why Doodle Jump Is Still So Popular

hideawayprinter.hupont.hu

20. Nutrify Meals

► Embarking on a weight loss journey in Singapore? Nutrify Meals offers a convenient and effective solution with their customizable meal delivery service

nutrify.hupont.hu

21. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

hubunequal.hupont.hu

22. drive mad

► Drive Mad is an exhilarating online driving game that challenges players to navigate through a series of complex tracks filled with various obstacles and hazards, making it a thrilling experience for racing enthusiasts.

drivemad.hupont.hu

23. 393betgbnet

► 393bet- Sua Plataforma Completa de Apostas Esportivas e Jogos de Cassino Online no BrasilSite: https://393bet-jogos.br.com/

abetgbnet.hupont.hu

24. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

eleink.hupont.hu

25. thejammerblocker

► Discover TheJammerBlocker, a trusted online store specializing in signal control and privacy protection devices.

thommylilly.hupont.hu

26. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

kakimakimaci.hupont.hu

27. Fractional CIO London

► David Viney is a fractional CIO in London, UK. He helps organisations move from strategy to delivery on AI, digital platforms, and enterprise transformation.

fractional-cio.hupont.hu

28. Tiszasziget

► A Tiszapárt múltja,jelene,jövője

tiszasziget.hupont.hu

29. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

terlingg.hupont.hu

30. Slope game

► Slope is an endless 3D running game where players control a ball rolling down slopes. Players need to avoid obstacles and keep the ball from falling off the track.

slopeslope.hupont.hu

31. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

samoohakns.hupont.hu

32. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

benediktsolberg.hupont.hu

33. Ragdoll Archers

► A Unique and Hilarious Archery Experience

brianas.hupont.hu

34. utálom a cigányokat

► mocskos fidesz

goonking.hupont.hu

35. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

maurice.hupont.hu

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 1
Heti: 1
Havi: 6
Össz.: 14 783

Látogatottság növelés
Oldal: Hogyan működik a HuPont.hu weboldalszerkesztő és honlap?
SZABADSÁG MEGTEREMTÉSE - © 2008 - 2026 - penzaram.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »